Valentin napi gondolat

Édes,

annyi minden van e szóban, annyi érzelem.
Annyi bűbáj, simogatás, érintés és lehelet.
Egy boldog mosoly, kacagásra fakadás, félelem.
Az oltalmazó kéz, nyakra csókot adó képzelet.

Benne,
mindennapok fáradt ránca, kitartás, küzdelem.
Sarokról megforduló, visszanéző, s eltűnő alak,
a kicsavart borogatás, a láz miatt aggódó tekintet,
a magányos éj, s ha melletted van, betakar.

Benne,
minden, mi már emlék, vagy légyen eljövendő,
az elindult, de megtorpanó, hátralépő köszönöm.
Kiért gyertyalángja áll haptákban minden este,
de ha megtudná, letorkolna, tudom, rögvest.

Benne,
a Duna, lábat combig öblögető hullámai,
a tarló, hol tegnap még aratógép zaja hallatszott,
a láthatatlan, aranyszállal körbefonó áradása.
Amikor, soha el nem engedő meleget ontva átkarol.

Benne,
minden szelídsége, türelme, mely végtelen irántam,
hirtelen ellágyuló, imént még karcos szemvillanása.
Óh, a szeme, ott lobog örökfénnyel az éj lángja!
Barna haja, ha fölém omlik, gyöngédségre vágyva.

Annyi minden van e szóban, annyi érzelem,
mit felsorolni vagyok képtelen,
de benne van minden percünk, a szívem, s lelkem,
mikor elhagyja számat e szó,
Édesem.